Bölcsődei harapás

2019.02.20

A gyermekek elsődleges közege a család, ahol biztonságban érzik magukat. A bölcsőde ezt a védő közeget váltja fel egy korai életszakaszban. A kisgyermek bekerül egy közösségbe, ahol alkalmazkodni kell másokhoz, meg kell osztani a játékokat, ismeretei bővülnek, viszont a szülők hiányával is meg kell birkózni. A szüleiktől való szeparáció miatt frusztrációt, szomorúságot élhetnek át, amely levezetését azonnali tett kíséri, ami lehet harapás, csípés, rúgás. Akár megláthatnak egy másik gyermek kezében lévő játékot, amivel szeretnének játszani, és azonnal el akarják venni. Még nem értik, hogy ezzel a másiknak szomorúságot okoznak, nem rosszindulatból veszik el társuktól a játékot. Ebben az esetben a figyelem elterelés, másik játék felajánlása lehet segítség a megoldáshoz.

A 3 év alatti gyermeknek a "most" azaz a jelen idő létezik, számára még nem értelmezhető a később, vagy délután, este, stb. fogalma, emiatt ha azonnal szeretnének valamit, például egy játékot, akár rögtön kifejezhetik szomorúságukat. A késleltetés nem opció a számukra, mindent a jelenben és az adott helyen kel megoldani, kezelni, így egy bölcsödében történt eset miatt délután már nem büntethetjük a gyermeket, mert nem képes összekapcsolni a két eseményt. Az anya hiányát a gondozók valamelyest pótolhatják, de a kisgyermek számára nem mindig elegendő a jelenlétük, hanem odafigyelésre, gondoskodásra, simogatásra van szükségük. Ezekre a gyermeki szükségletekre nagy figyelmet kell fordítani.

Mivel ebben a korban nem tudják érzéseiket szavakba önteni a játékaikban nyomon követhető érzelmi állapotuk. Rossz, dühös, feszült, szomorú, illetve más negatív érzéseket játékcsapkodás, indulatos magatartás követhet. Nehéz feladat ez a gondozóknak, hogy észrevegye miért is feszült a gyermek, hogy kitalálja milyen valós érzés áll egy-egy tevékenység mögött.

Érzések kifejezésével el lehet magyarázni, vagy szerepjátékok során kifejezhetjük, hogy egy csípéshez, harapáshoz rossz, kellemetlen fájdalom társul, ezzel taníthatjuk a gyermeket. Ilyen esetben a közegből kivehetjük a gyermeket, elkülöníthetjük a többiektől, illetve figyelmét elterelhetjük, ha látjuk, hogy mire készül, elterelést alkalmazhatunk.

Nagyon fontos tehát, hogy a kisgyermekek tettei mögött meghúzódó érzelmi töltetet keressük, és lehetőleg ezt próbáljuk azonnal megoldani.

Egy olyan kisgyermekre nagyfokú figyelem irányul otthon, aki egyedül, vagy csak testvérével nevelkedik egy családban. Ezek a gyermekek a bölcsődében egy egész csoport gyermekkel találkoznak, nap, mint nap telítődnek a csoport zajától feszültségétől, a játéktárgyakról le kell mondaniuk és gondozók figyelmében is osztozniuk kell. Ebben a korban a sok gyermek, a társak túlzott közelsége egy idő után zavaróan hathat a gyermekre, és ez is kiválthatja a dühös reakciót. Ez esetben hagyni kell teret a gyermeknek, engedni kell az egyedül való játékot, főleg, ha látjuk, hogy telítődik a zajoktól.

Néha az agresszívnak ható cselekedet nevetéssel vegyülhet, amely szintén az indulatok, érzelmek levezetésére szolgálnak. Ebben az esetben a kacajt nem szabad "gonoszságnak" címkézni, ugyanolyan feszültség levezető lehet, mint a harapás vagy csípés. A gyermeknek a gondozó vagy szülő jelenlétére van szüksége, töltsünk vele időt, játszunk vele. Otthon a szülőnek tanácsos több időt vele tölteni, feszítő érzései levezetésében segíteni, együtt lenni vele, mintha meghallgatnánk, hogy elmondja mi a baja, mi bántja, töltsenek egyéni időt vele.

Csoportban érdemes szétválasztani attól a gyermektől, akit gyakran harap. Amikor rájöttek, hogy milyen érzelemtől vezérelten reagál harapással, akkor lehetőség szerint előzzék meg a harapás lehetőségét, akadályozzák meg tettét.

Fontos, hogy ezeket a magatartásformákat minden szülő és gondozó a helyén kezelje. A nehézséget gyakran nem a gondozók vagy a gyermek okozza, hanem a felnőttekben generalizálódó feszültség és a túlzott monitorozás, amely miatt a feszültség nő, és fokozottabban figyelnek a gyermek negatív érzelmi töltetű magatartásformáira, viszont a mögötte lappangó érzésekre nem. A cselekvést negatívan címkézik, a szülő a nehéz helyzet miatt frusztrálódik, feszültségét megérzi a gyermek, ezzel újabb feszültség generálódik benne, amelyet le kell vezetnie, és harapások, csípések sorozata fokozódik.

Szülőktől való szeparációs érzés oldására segítség lehet az úgynevezettet anyapótló tárgy, amely lehet egy rongy, egy párnahuzat, egy plüssfigura, amely az édesanya illatára emlékezteti, és a gyermek magával viheti bárhová, így érezheti őt. Nagyobb gyermekeknél, óvodában sokszor beválik leválás során, érdemes kisebb, bölcsődés korosztálynál is kipróbálni.

Szakember felkeresése abban az esetben javasolt, ha a gyermek hosszú próbálkozás ellenére minden közegben ugyanúgy közeledik társaihoz, és csoportváltás, gondozóváltás esetén sem szűnik a probléma, illetve más tünetekkel, furcsaságokkal is párosul a tevékenység.